Penny Dreadful címen futott, 3 évadot élt meg.
A címét a 19. században elterjedt brit ponyvaregényekről kapta.
Őszintén megmondom, nagyon megfogott az első pillanattól fogva. A viktoriánus miliő, a kiváló színészgárda, a brutálisan sötét hangulat, csupa olyan jellemző, amivel engem kilóra meg lehet venni.
A főszereplők a címnek megfelelően 19. századi rémtörténetek, regények karakterei, de nem egyszerű másolatok, olyan többletet és súlyt kaptak egytől egyig, hogy öröm volt látni.
Jól indult a széria. lassan építkezett, de fenntartotta az érdeklődést, fokozatosan bővítette a világát, hozta be egymás után az izgalmas új szereplőket, ha hagyott neki időt az ember, egészen magával ragadóvá vált. Nagyszerűen keverték a össze a karakterek történetszálait, az amerikai vérfarkas, dr. Victor Frankenstein, az általa teremtett szörnyek, a megkeseredett angol nemes, és a hitébe kapaszkodó megkísértett nemes hölgy mindannyian olyan epikus léptékű tragédiát hordoztak magukban, amilyet csak ritkán tapasztal ilyen jól előadva a néző. Természetfeletti őrület a javából. Az első évad végén alig vártam, hogy lássam a folytatást.
A második évad sem okozott csalódást, tovább bővült a sorozat sötét, torz világa, új, még gonoszabb antagonista lépett színre, és amennyi titokra fény derült, legalább annyi új rejtély is felbukkant, a különböző történetek hol átfedésbe kerültek, hol elváltak egymástól, zajlottak az események, ahogyan az el is várható. Mindeközben olyan ipari mennyiségű sötétség hömpölygött a néző felé, hogy az óvatlanok kezében még a gyertyalángot is elfojtotta. Imádtam.
A második évad végén egy grandiózus eseménysorozat kezdete bontakozott ki, és az ember tényleg kíváncsivá vált, hogy ezt a szépen felépített konstrukciót hová lehet fokozni.
Nos, mint a harmadik évadban kiderült, úgy nagyon már sehová...
Nem mondom, hogy nem indult jól. Sőt! Remekül vágtak bele a folytatásba, bár már a kezdettől fogva érződött, hogy az előző évad végén fellőtt történetszálak közül akad pár, amely zuhanórepülésbe kezdett. Aztán ez a jelenség csak terebélyesedett, ahogy követték egymást az epizódok.
Bizonyos karakterek elmentek helyekre, hogy onnan visszajöjjenek, mások jelentőségteljesnek ábrázolt találkozások alkalmával beszéltek dolgokról, amiknek aztán később semmi jelentősége nem lett, több epizód egész egyszerűen csak időhúzásnak tűnt, vagy alibinek arra, hogy újabb karaktereket írjanak a történetbe, akik az összkép, na meg a lezárás szempontjából enyhén szólva nem voltak fontosak. A véleményem szerint az utolsó évad két legszámottevőbb erénye, hogy egyrészt olyan Drakula sztorit kaptam, amilyenhez hasonlót sem tapasztaltam még; másrészt pedig Catriona Hartdegen karaktere. Utóbbi néhány epizódnyi szereplés alatt érte el a számomra all time favorite Victor Frankenstein szintjét.
De ha már Victor... zseniális volt a karakter, a vívódása, a szerelmi válsága, az őrülete, csak éppen... nem vezetett sehová! (Pedig én még az erőltetett és harmatgyenge dr. Jekyll sztorit is hajlandó voltam megbocsátani.)
Ráadásul nem ez az egyetlen történetszál, ami végül a semmibe futott ki, mert az alkotók egészen egyszerűen nem voltak hajlandók több időt és energiát ráfordítani. A fő szál megkapta a megérdemelt, komoly, mély, tragikus (és NAGYON sötét) lezárását, de a többi mintha csak úgy függőben maradt volna, hagyták lebegni a karaktereket, vagy nem kevésbé gyászosan, de kapkodva elvarrták a szálakat, így kísérelve meg tompítani a nézőben óhatatlanul kialakuló hiányérzetet.
Az a helyzet, hogy nagy kár ezért a sorozatért.
A készítők úgy nyilatkoztak, hogy ennél sokkal többet akartak elmesélni, és az eredeti tervek szerint nem ért volna véget 3 évad után a széria, de aztán menet közben mégis úgy érezték, hogy most jött el az ideje a drámai végkifejletnek.
Aha...
Ebből lett az, hogy a korábban nagyívűnek induló, már-már eposzi magasságokba szárnyaló természetfeletti, sötét és örvénylő krónika végül bukdácsolva, a saját lábaiban botladozva hasalt el, még a cél előtt. Mert az határozottan érezhető, hogy bizonyos történetszálakból sokkal többet akartak kihozni (Dorian Gray & Lily???), de aztán, mivel úgy döntöttek, mégsem folytatják, hamar véget vetettek ezeknek és a fő szálra koncentráltak, visszaterelték a saját mellékágukról a leglényegesebb szereplőket, meg melléjük csapták az újonnan beleírtakat, hogy az egyszeri néző mégse érezze már őket totál feleslegesnek (FAIL!), és megkaptuk a full dark tragikus befejezést.
Ez egyébként nem mondhatom, hogy nem tetszett. Jól volt megírva, drámai volt, és a végén a 3 évadon át folyamatosan az elménkbe áramló sötétséget megfejelték jó adag gyásszal, beteljesületlen szerelemmel, felesleges létezéssel, depresszióval, csak hogy érezzük a törődést. Szó se róla, nekem bejött. A jól elhelyezett Willam Wordsworth versrészlet pedig csak megkoronázta.
Sajnálom, hogy nem hoztak ki többet ebből a remek sorozatból. Megérdemelte volna. De mindent összevetve, elégedett voltam, többé-kevésbé kerek, egész, lezárt történetet kaptam. A kiváló operatőri munka, a fantasztikus színészek, és a remek hangulat mind élményszámba mentek. (Az, hogy a végső összecsapás során a ghoulokat vascsővel agyonverő Frankenstein jelenete nem ment át gagyiba, már megérdemel egy nagy dicséretet.)
Több hasonlóan igényes és körültekintően megalkotott produkcióra lenne szükség. Igazi kuriózum volt, a maga nemében kivételes darab.
Hiányozni fog.
Ennyi volt tehát a Penny Dreadful, akinek nem volt hozzá szerencséje, és bírja a viktoriánus dráma-horrort, a három évad megtekintése erősen ajánlott.
(A kép eredete: http://penny-dreadful.wikia.com/)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése