FEZEN 2016 élménybeszámoló

Szóval…

a környezetünk árulkodó jelei alapján erőteljesen úgy tűnik, hogy sikeresen túléltük az augusztus 3. és 6. között megrendezésre került Fehérvári Zenei Napok, avagy FEZEN fesztivál elnevezésű rendezvénysorozatot. Ez az egyetlen fesztivál az évben, amire rendszeresen járok, sokat is vártam tőle. Immár negyedik alkalommal sikerült eljutni a székesfehérvári programra, és az a helyzet, hogy az idei évben eléggé felemás élményekkel a tarsolyban zajlott a hazatérés, de nézzük sorjában:

Szervezés szempontjából ezer sebből vérzett a fesztivál, pedig tapasztalható volt az innovációra való törekvés az elmúlt évekhez képest. Én ugyan jobbára megkíméltem magam a sátrazás csodás gyönyöreitől, de a beszámolók arra engednek következtetni, hogy hiába a kibővített, és ezúttal a fesztivál területén belül kijelölt kempingtér, az bizony több szempontból is hagyott kívánni valót maga után. Egyszer (1x!) próbáltam sátorvasat ott a talajba szuszakolni, de azért ez nem csak nekem jelentett kihívást. Komolyan, respect mindazoknak, akik sikerrel verték fel a sátrukat a placcon, azoknak meg aztán különösen, akiknek a harmadik éjjelen tomboló irdatlan felhőszakadás és szélvihar után is a helyén maradt az ideiglenes lakhelyük. Az pedig, hogy rengetegen panaszkodtak a sátortábor környékén elérhető vizesblokkok számára és higiéniai állapotára, engem tulajdonképpen nem lepett meg, ez ilyen időről időre felbukkanó fesztiválsajátosság. De ide tartozik az is, hogy idén nem kevesebb, mint 19. alkalommal rendezték meg a FEZEN-t, ami sokak szerint feltételez némi tapasztalatot a szervezők részéről, annyit legalábbis, hogy ilyen problémákat már el tudnak kerülni.

Más kérdés a biztonsági szolgálat. Ezen a területen nekem is volt szerencsém megtapasztalni a fejetlenséget. Az egy dolog, hogy bármilyen információhoz szerettem volna jutni a fesztivál területén elhelyezkedő objektumok fellelhetőségéről, olyan meglepettséget váltottam ki az állomány tagjainak 60-70%-ából, mintha ők maguk is csak totál véletlenül tévedtek volna arra, és valójában a kiutat keresnék. Az is mókás volt, mikor a kemping bejáratánál két marcona kapuőr percekig azon veszekedett, hogy a megakasztott delikvens vajon beviheti-e magával a sátortáborba a bontatlan flakon fél literes kóláját, avagy sem?
Az már egy fokkal kellemetlenebb, hogy első blikkre azt is képtelenek voltak megmondani, vajon a sajtóbelépőmmel én melyik bejáraton közlekedhetek ki-be a fesztivál területéről. Aztán a minden kapunál elhangzott félig-meddig határozott „szerintem bármelyiken” végül feloldotta az aggodalmam, és ennek jegyében dolgoztunk végig. 
Ide vágó tény azonban az is, hogy a közvetlen kollégám sátrát egyik este kirabolták, bár a tettes ugyan meglett, az ellopott pénz nem, és az elfogás sem feltétlenül nevezhető a helyszíni erők érdemének.

Ha már szóba került a sajtóbelépő… az idei fesztivál sajtós karszalagja egészen konkrétan a három évvel ezelőtti, 2013-mas karszalag volt. Ez elsőre fel sem tűnt, egy kolléga hívta fel rá a figyelmem, hogy nézd már, 2013 van a karszalagunkon! Mikor megkíséreltünk utána járni az okának, közölték, hogy ez most a „VIP” szalag. Aha, oké köszi. Azért pár biztonsági szolgálatos munkatárs mégiscsak furcsán nézett a három éves szalagot viselő sajtósokra, akik egyébként fenn is akadtak egy darabig, de annál a kapunál valószínűleg elfelejtettek szólni, hogy hé, ez most a VIP! Később azért csak eljutott az infó mindenhová.

A másik érdekesség a sajtóbelépővel kapcsolatban az volt, hogy minden sajtós fotós press-t kapott, akár fotós volt az illető, akár nem. Ezt a korábbi évek akkreditációja során az igénylőlapon külön meg kellett jelölni, hogy akarunk-e fotózni, vagy sem, és úgy állították ki az igazolványokat. Úgy tűnik, az egyszerűség kedvéért nem szórakoztak idén ilyesmivel. Gondoltam is rá, hogy mivel ez a cucc feljogosít, hogy a nagykoncerteken az első három szám alatt a színpad előtti fotós árokban képeket készítsek, belibbenek a digitális fotonágyút a nyakukban hurcoló true fotós kollégák mellé, és lövök pár fotót telefonnal. Just for fun… de aztán meghagytam a munkát azoknak, akik adott esetben értenek is hozzá.

Felhőszakadás… szintén funny, főleg, ha két olyan koncert is rövidebbre van fogva miatta, ami tényleg érdekli az embert, és azok közül az egyik a Within Temptation. Na EZ bosszantó volt. Valójában ez a zenekar volt az egyik fő oka, hogy részt akartam venni a fesztiválon, erre az időjárás miatt kb. 30-40 percet engedték fel őket a színpadra, mindezt hosszú csúszás után, és persze kivetítőkön folyamatosan villogtatva, hogy egyébként életveszélyes állapotok uralkodnak körülöttünk, és jobban tenné mindenki, ha bekucorodna egy atombunkerbe, de legalábbis a fesztiválhelyszínről lelépne, de hamar. Ekkor még csak a szél volt durva. Később, mikor már konkrétan úgy zuhogott az eső, hogy szerény számításaim szerint nagyjából 3,18 másodperc elegendő idő volt, hogy bőrig ázzak, a szervezőség felszólított mindenkit, hogy kövesse a biztonsági szolgálat utasításait, mert kiürítik a területet. Ez olyan effektív volt, hogy egy tag kizavart egy sátorból, mondván, hogy az összes sátrat el kell hagyni, odakint pedig egy másik úriember mindenkit beterelt egy másik sátorba, mivel szabad téren sem maradhat senki. Oké. Ki vagyok én, hogy ellenálljak az intézkedésnek? Aztán csak a saját kezembe vettem a sorsom, és elvergődtem a kempingig, ahol voltak olyan kedves népek, akik befogadtak éjszakára.

Az olyan alapvető dolgokról, hogy hangosítási hibák, indokolatlanul drága emléktárgyak, déli 12 óra előtt ételhez jutni a fesztivál területén lehetetlenség, már inkább csak említést teszek, itt, most.

Na de miért is mondom azt, hogy számomra ez tulajdonképpen eddig az év élménye volt?

Mert minden apró-cseprő bosszantó momentuma ellenére jól szórakoztam. A koncertek nagyszerű élményeket adtak, egészen sok új emberrel sikerült megismerkedni, és kisebb kellemetlenségektől eltekintve folyamatosan remek hangulatban töltöttem az egészet.

Ja, és adtam vért!

A zenéről, csak nagyvonalakban pár mondatot:

A Skindred valami brutálisan jó bulit csinált, ennyi és pont. Yngwie J. Malmsteen gitárzsonglőrködése kifejezetten megkapó volt egy pontig, aztán már inkább csak önismétlő. A Quimby hozta a szokásos formáját, kiváló zenei élményt nyújtott, mint mindig. A Faithless koncertjére inkább csak az érdeklődés vonzott be, de most már biztosan tudom, hogy még élőben, zenekarral megtámogatva sem nyújtanak számomra minimális élvezeti faktort sem. A Depresszió ennyi év után is tökéletesen ugyanolyan, de megkérdőjelezhetetlen volt a vele járó nosztalgiaérzés jóleső jelenléte. Merőben új élmény volt számomra a Powerwolf nevű formáció koncertje, őszintén tetszett, ha nem vettek volna rá, hogy megnézzem, sajnálnám. A Finntroll továbbra sem lesz a kedvencem, ezt viszont kérdés és vita nélkül állíthatom. A Within Temptation a rendelkezésükre álló rövid idő és a szélvihar ellenére is odatette magát, végső soron tetszett, amit a színpadra vittek. A Tankcsapda az Tankcsapda, aztán ez körülbelül ennyi is. A Road szerintem a fesztivál történetében először nem délután a nappal szemben állt színpadra, de a szokásos hangulatot hozták, jó bulit, csak a hangosításon csúsztak meg. A Paddy and the Rats még mindig király. A Guano Apes pedig frenetikus, Sandra Nasic-nek külön köszi, hogy beszámolt az Olimpia első magyar aranyérméről!

Külön jó volt, hogy találkozhattam idén is számos régi ismerőssel, és ebben az évben is sokan vettek részt a fesztiválon Paksról, úgy tűnik ez minden évben így van, mi paksiak belakjuk a fesztivált, ami pozitív, bár akadtak olyanok is, akik otthon maradhattak volna…

Szóval ez volt a FEZEN 2016-ban, én élveztem, megadott mindent, amit vártam tőle, sőt, sokkal többet is - hangulat, koncertélmények, új emberek, fesztiválszerelem, szép emlékek, jóleső fáradtság, és nem utolsó sorban energia a folytatáshoz.

Mert bár a keresett világot még nem találtam meg, de azt hiszem, nagy lépést tettem felé. Végre.